Ananász fagylalt cukor nélkül


img_6096_1.jpg

Tombol a nyári hőség, és ilyenkor sokan a lehető legkevesebb időt szeretik a konyhában tölteni a sütő mellett állva. Valljuk be őszintén, nagyon ritka az az ember aki nem szereti a fagyit nyáron, és én most egy olyan receptet mutatok Nektek amit otthon is nagyon egyszerűen el tudtok készíteni. Nagymamámtól kaptam egy szépséges ananászt amit pár napon belül fel kellett használnom, mert nagyon érett volt már, ez adta ennek az édességnek az ötletét. Csupán három összetevőből áll, és még robotgép sem kell hozzá csak egy kézi mixer vagy egy turmixgép.

Hozzávalók:

1 db ananász

200 ml növényi tejszín (sima tejszínnel is működik)

1 evőkanál eritrit

Elkészítés:

Az ananászt meghámozom és apró kockákra vágom, majd a fagyasztóba teszem két órára. Mikor letelt ez az idő, beleteszem a turmixgépbe a tejszínnel és az eritrittel együtt és sima krémmé mixelem. Egy nagyobb dobozba teszem, pár óra alatt szépen megdermed. Fagyikanállal vagy sima evőkanállal kis pohárkákba töltöm.

Jó étvágyat kívánok hozzá!