Tojásból pástétomot

Villámbejegyzés következik, egy nagyon egyszerű és könnyen elkészíthető recepttel. Nem sok hozzávaló kell hozzá, mégis laktató, finom és egészséges. Vacsorára szoktam fogyasztani, nagyon szeretem. Régóta kísérleteztem vele, de eddig ez a verzió ízlik a legjobban. Remélem ti, kedves Olvasók is így gondoljátok majd! :) 

Hozzávalók:

6 db tojás

10 dkg vaj (olvasztott)

3 evőkanál tejföl (legjobb a Cserpes)

1 teáskanál mustár

1 csipet só és bors

Elkészítés:

A tojásokat keményre főzzük, (kb. 10 perc) majd megpucoljuk. Ezután külön a tojások sárgáját villával összetörjük, majd hozzákeverjük az olvasztott vajat. Ezután a masszába keverjük a tejfölt, a mustárt és a fűszereket. Legvégül adjuk hozzá az apróra vágott tojásfehérjét, és már kész is a pástétomunk. Most is épp ezt a csemegét eszegetem, nagyon finom! :) Lehűtve az igazi, egy-két óra hűtés csak javít rajta. Abonettel szeretem, így igazán könnyű "fogás".

Jó étvágyat, kellemes vacsorát kívánok mindenkinek!